Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kirándulás angyallal

2012.10.31

A hosszú hétvége egyik napjára családi kirándulást terveztünk. Úgy gondoltuk, megnézzük Erdély azon szépségeit, amit még nem láttunk. Így reggeli után elindultunk kelet felé, fel a mármarosi bércekre.

Még az út elején voltunk, mikor kiértünk egy kanyargós faluból egy viszonylag egyenes szakaszra. Az autót én vezettem, mellettem a férjem, hátul a lányom, fiam és menyem. Mögöttem egész közel egy nagy kamion szinte tolt előre. Szemben a másik sávban egy lassú jármű, valami traktor, utána sorban vagy tíz autó. Egyszer csak kifordul a szembejövő sorból egy autő és elkezdi előzni a többit. Mintha mi és a kamion ott sem lettünk volna. Vészesen közeledett felénk. A kocsinkban nagy csend lett, az előző autó pedig úgy nézett ki, hogy nem is akar kitérni vagy visszasorolni. Már azon gondolkoztam , hogy jobbra vagy balra fordítsam a kormányt, hogy ne frontálisan ütközzünk. Jobbra egy árok volt, balra pedig a közeledő autósor. De nem fordult a kormány , s abban a pillanatban a szembejövő autó fékcsikorogva, füstölő gumikkal bevágott jobbra. Még pördült is a kocsija. Mi pedig minden baj nélkül mentünk tovább. Olyan érzésem volt, mintha egy angyal állt volna elé, hogy minket megvédjen. Az utolsó pillanatban terelte el előlünk. Hogy aztán mi lett vele, hogy tért vissza az egyenes útra, nem tudjuk. A mögöttünk jövő kamion miatt még hátra sem tudtunk nézni.

Szép lassan kiengedett a lábamból a remegés, és folytattuk utunkat, tudva, hogy angyal szeme vigyáz ránk.