Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lelkész felesége voltam

2010.10.27

Tulajdonképpen, az Édesapámmal kezdődött. Már kicsi lányként olyan férjről álmodoztam, aki kedves, mindenkin segít, soha nem mérges, soha nem kiabál, akivel lehet jókat játszani, mindig van ideje rám, nem haragszik, s ha széthagyja a szerszámait, akkor is mindent rögtön megtalál. Mert ő ilyen volt.

Azt hittem, azért, mert lelkész, - vagy ahogy akkor mondtuk, prédikátor -. Valójában, ő igazi hívő, hiteles keresztény volt.

Amikor az iskolában eljött az az időszak, hogy a fiúk kezdték nézegetni a lányokat, és viszont, én mindig azzal hárítottam el a "Pisti  szerelmes a Krisztibe" mondatot, hogy az én férjem pap lesz.

És az osztályban még csak megközelítőleg sem volt olyan fiú, akiből ezt kinézhettem volna.

Gimnazista voltam, mikor Laci megjelent. Katonaruhában, mint a 70-es évek, otthonától messzire elszakított fiatalja. Valami isteni tervet láttam abban, hogy őt Szabolcsból nem Lentibe meg Nagyatádra vitték katonának, hanem csak feleannyi távolságra a mi falunkba.

Másfél év múlva 73. december 15-én volt a menyegzőnk. Ekkorra elfelejtettem a diákkori kívánságomat "az én férjem pap lesz", mert szerelmes voltam egy kertészfiúba, aki szépen énekelt, harmóniumozott, sőt gitározott. és tavasszal megmetszette azt a néhány fát a kertünkben. Persze ő is szerelmes volt belém.

Néhány év múlva aztán kezdett a gyermekkori kívánságom felszínre jönni. Már nem én kívántam, hanem a férjemet szólongatta az Isten. Mindenben azt látta, hogy neki teológiára kell menni, és beállni a lelki munkások közé, hirdetni az Igét.

2. fejezet

Néhány évvel ezelőtt olvastam egy könyvet. Eredetileg a gyerekeim miatt vettem meg, de belelapoztam, és nem tudtam letenni.

Nagyon kedves humorral tárja föl a lelkészgyerekek sorsát, hogy miért néznek rájuk másként az emberek, miért mondják nekik, hogy "te nem viselkedhetsz így, mert az apád lelkész". Miért kell szegényeknek amiatt szenvedniük, hogy pont egy lelkészcsaládba születtek be. Hát tehetnek ők arról?

Egyszer egy vendég megkérdezte az én gyerekeimet is, hogy hány százalékban jó nekik, hogy az apjuk lelkész. Hát nem volt túl magas a százalék. A legjobb eredmény 40-60 volt a rossz javára.

Miután ezt a könyvet elolvastam - a gyerekeim is sorban -, arra gondoltam, hogy milyen jó lett volna, ha ez az író, aki szintén lelkészgyerek volt, és lelkész lett belőle, megírta volna a lelkészfeleségeknek is a maga jó tanácsait arra az esetre, amikor bennünk is fölmerül a kérdés: miért várnak el tőlünk olyan dolgokat, amire nem vagyunk képesek, amikre nem vagyunk  fölkészülve, amire nem szerződtünk, amit nem is akarunk, - csupán azért, mert a férjünk lelkész.

3. fejezet

Miután férjem elvégezte a teológiát, a gyülekezetben avatási ünnepélyt rendeztek. Összejöttek a közelben szolgáló lelkészek, teológiáról is 1-2 tanár, és sok atyafi a környező gyülekezetekből. Miután férjem megválaszolt jól a feltett , alkalmasságát firtató kérdésekre, köré álltak az avató szolgatársak - ő pedig letérdelt - és áldó imádságokat mondtak fölötte. Szép pillanat volt. Ez után köszöntések sora következett.

Köszöntöttek engem is, pedig én sem teológiát nem végeztem, sem senki nem kérdezett ki, hogy miként akarok - vagy egyáltalán akarok-e - szolgálni, és milyen elképzeléseim vannak a jövőt illetően. Tehát senki nem tudta, hogy jó lelkészfeleség leszek-e, de kedves szavakkal biztattak, hogy legyek az. Legyek támasza a férjemnek, legyek imatársa, legyek szelíd és alázatos.

Egy köszöntő szavalt egy verset. Már akkor is tetszett, de nem gondoltam, hogy az a vers prófécia lesz a számunkra. Most így 30 évvel utána, látom, hogy ebben a versben benne van az életünk. /Elolvasható a Kedves verseim menüpont alatt. Szerb György: Jézus a legifjabb tanítványhoz /

folyt.köv.